Következő előadások

Albina: A nő a Nobel-díj mögött

Nyolcvanöt megkérdezett közül csak egyetlen személy tudta ki volt a Nobel-díjas író, Kertész Imre első felesége. A szabadkai születésű Vas Albina, akivel Kertész 42 évet élt együtt. Ez idő alatt ő tartotta el férjét, hitt a tehetségében és állt Kertész mögött, amíg annak legismertebb műve meg nem született. Albina hét idegen nyelven beszélt, vörös körmeivel teherautó sofőrként, majd pincérként kereste meg a kenyérre valót.

Ki volt ez a nagyszerű nő, aki 16 éves korában már özvegy, megtapasztalja a szabadkai gettót, majd a pesti Gestapót, később a kistarcsai kitelepítést? Vagyonát, lakását háromszor is elkobozták, de életerejét, életkedvét és szeretni tudását senki nem tudta elvenni tőle.

Az előadás a Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány támogatásával jött létre.

Előadja: Csákányi Eszter

Dramaturg: Fabacsovics Lili
Írta: Sándor Anna
Rendező: Czeizel Gábor

 

 

Fotó: Fábián Évi

Jegy ár 4900 Ft