19. Spinoza Zsidó Fesztivál – 2021. szeptember 22-től október 7-ig

Az idei év sem telhet el Spinoza Zsidó Fesztivál nélkül, ami már nagykorú, hiszen 19. alkalommal rendezhetjük meg. A Spinoza Színház nem csak a zsidó kulturális élet rehabilitációjához kíván hozzájárulni, de céljául tűzte ki a szórakoztatva tanítást is.

Kis helyen, de nagy lelkesedéssel vállalunk magunkra fontos társadalmi feladatokat és próbálunk válaszokat adni a mindannyiunk életében felbukkanó kérdésekre. A Spinoza Zsidó Fesztivál célja, hogy évről évre, több mint két héten át, egy helyszínen a zsidó kultúra szinte valamennyi szegmenséből ízelítőt adjon. Idén 18 program, köztük 4 színházi premier várja a kultúrára éhes közönséget. Leonard Cohen-től Jávori Fegyáig, klezmertől a romkocsma koncertig, Mózesen és jiddise mamékon át a doku-drámáig, színházi előadások, filmvetítés, beszélgetések és kiállítás is látható lesz, közel 70 közreműködő részvételével.

A színházi bemutatók sorát Mózes és Jézus Pesten címmel a Schneider Zoltán, Makranczi Zalán és Zsolnai Júlia főszereplésével készült politikai kabaré nyitja. Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöhetett létre.