20. Spinoza Zsidó Fesztivál

A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Spinoza Színház nemcsak a zsidó kulturális élet rehabilitációjához kíván hozzájárulni, de célul tűztük ki a szórakoztatva tanítást, ezért rendezzük meg a kezdetektől évről évre saját fesztiválunkat is. Minden nehézség ellenére kitartunk a jubileumi évre tervezett bemutatók és a 20. Spinoza Zsidó Fesztivál mellett.

Idén 14 program, köztük Csákányi Eszter és Cserna Antal közreműködésével két színházi ősbemutató és Dénes Gábor háromrészes dokumentumfilmjének premier is várja közönségünket. Fellegi Balázs estjével majd az orfeumok világába kalauzol, a zsidó újévi koncertet Klein Judit és a Haverim szolgáltatja, továbbá fellép a Sabbathsong Klezmer Band, Kardos Dániel muzsikál a Lámpásban, a színház alatti romkocsmában. Balázs Gábor történész pedig beszélgetésre várja a közönséget, témája: a zsidó vallás 21. századi kihívásai. A Fesztiválon újra látható a Színház tavasszal bemutatott drámája Robert Capa életéről Ódor Kristóffal és Grisnik Petrával, valamint a Mózes és Jézus Pesten című politikai kabaré Schneider Zoltánnal, Makranczi Zalánnal és Zsolnai Júliával főszerepben.

Együttműködésben az Erzsébetvárosi Önkormányzattal és a Mazsihisszel – már tavasztól, húsz héten át ünnepeltünk ingyenes, utcai örömzenei koncertekkel. Ennek a koncertsorozatnak a záró alkalma a Spinoza Zsidó Fesztivál nyitó eseménye: Gerendás Péter zenés stand-upot tart szeptember 8-án, 16 órától a Carl Lutz-emlékműnél. A húsz koncert legszebb pillanatait örökítette meg Bazánth Ivola, az ő képeiből nyílik fotókiállítás a Spinoza Étteremben.

Idei utolsó bemutatónk a százhúsz éve született és száz esztendeje először színpadra lépett Latabár Kálmánra emlékezik. Győrei Zsolt monodrámája, a Latabárné fia novembertől látható Peller Károly előadásában.

„Amit ígértünk, megtartjuk. Próbáljunk ünnepelni.” – Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója

Program:

Szeptember 8. – Gerendás Péter – zenés stand-up

Szeptember 9. – Újévi klezmerkoncert: Klein Judit és a Haverim

Szeptember 9. – Lámpás-koncert: Kardos Dániel és társai

Szeptember 11. – Írd újra, Shakespeare! (bemutató)

Antiszemita-e Shakespeare világhírű színműve, A velencei kalmár, amelyet évszázadok óta játszanak szerte a nagyvilágban? Vagy a vígjáték csupán alkalmas a meglévő előítéletek felerősítésére? Ismerhetett-e a drámaíró egyáltalán zsidókat, miközben az akkori Angliából már 300 éve kiűzték őket? William Shakespeare szelleme megjelenik a Spinoza Színházban. Lackó Gábor monodrámájában Cserna Antal tesz ajánlatot az angol drámaírónak arra, miként kellene kettejüknek együtt átírni a művet ahhoz, hogy A velencei kalmár megszabaduljon az antiszemitizmus – talán félreértésből rátapadt – vádjától. Rendező: Surányi András

Szeptember 12. – A zsidó filozófia mai kérdései – Beszélgetés Balázs Gábor eszmetörténésszel többek között arról, hogyan reagált a zsidó vallás a Covid19 kihívásaira, lehet-e a széder este online, vagy van-e lehetőség a nemek közötti egyenlőség megteremtésére a zsidó vallásban.

 Szeptember 13., 17., 19. – Történetek a zsidó munkaszolgálatról

Dénes Gábor háromrészes, rendhagyó dokumentumfilmje az 1941 és 1945 közötti zsidó munkaszolgálatról szól. Az 1990 és 1993 között készült felvételeken egykori munkaszolgálatosok mesélik el, miként élték túl a poklot.

Szeptember 14. – Albina: A nő a Nobel-díj mögött – felolvasószínház (bemutató)

A szabadkai születésű Vas Albina volt Kertész Imre első felesége, akivel az író 42 évet élt együtt. Ez idő alatt ő tartotta el férjét, hitt a tehetségében és állt Kertész mögött, amíg annak legismertebb műve meg nem született. Albina hét idegen nyelven beszélt, vörös körmeivel teherautósofőrként, majd pincérként kereste meg a kenyérre valót. Ki volt ez a nagyszerű nő, aki 16 éves korában már özvegy, megtapasztalja a szabadkai gettót, majd a pesti Gestapót, később a kistarcsai kitelepítést? Vagyonát, lakását háromszor is elkobozták, de életerejét, életkedvét és szeretni tudását senki nem tudta elvenni tőle. Vas Albina történetét Csákányi Eszter kelti életre felolvasószínházi formában, Czeizel Gábor rendezésében.

Szeptember 15. – Mózes és Jézus Pesten – politikai kabaré

Szeptember 16. – Ez is klezmer, az is klezmer – a Sabbathsong Klezmer Band koncertje

Szeptember 17. – Fellegi Orfeum – Fellegi Balázs előadása

Szeptember 18. – Capa, a világhírű fotós – dráma

 

A jubileumi év programjait és a Spinoza Zsidó Fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatja.